Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hozzávalók:

         500 g Mascarpone sajt

          4 db tojás

         10 dkg cukor

         1,5 dl lefőzött kávé

         3 dl tej

         kakaó

         Amaretto

         2 csomag babapiskóta

Először elkészítem a krémet. A négy tojásfehérjét külön tálba kemény habbá verem. Egy másik tálban (lehetőleg nagyobb legyen, mivel ebben lesz az egész krém) a tojássárgákat a 10 dkg cukorral kikeverem. Hozzáadom a Mascarpone sajtot majd a tojásfehérjéhet. Jól összedolgozom. Kész is a krém. Utána fogok egy lábast, amibe beleöntöm a 3 dl tejet, a 1,5 dl kávét és elkezdem melegíteni. Hozzáadok 1 evőkanál kakaóport, 1 evőkanál cukrot és ízlés szerint Amaretto likőrt. Ne forraljuk fel, csak langyos legyen. A lébe beleáztatom a babapiskótákat éppen, hogy beszívja azt. Fontos, hogy egyszerre csak egy babapiskótát áztassunk, pár másodperc múlva vegyük is ki, mert különben szétesik. Tegyük a már áztatott piskótákat egy téglalap alakú jénai tálba. Szépen sorba. Alul legyen meg egy sor, a hézagokat fél babapiskótával pótoljuk. A megmaradt lét öntjük rá. Ezután a krémet kenjük rá. Szépen egyenlítsük ki. Majd kakaóporral szórjuk meg a tetejét. Min. fél órát hagyjuk állni a hűtőbe, hogy jól lehűljön.

Tipp: lehet két sorba is rakni a piskótát, egy sor piskóta + krém + mégegy sor piskóta + krém.

tiramisu2.jpg image by chubbyhubby

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.